A békagalamb újra lecsap

Orbán békemissziója

Az EP választásokat követő kisebb pihenő után, a soros EU elnökség átvétele után Orbán azonnal sebességet váltott. A Kijevben indult és jelenleg Pekingben tartó békemissziója, valamint annak keretezése az európai politikusokban rendre megdöbbenést és felháborodást kelt. A nyugati világ sztenderdjeiből kilépő Orbán pedig újra a bolondját járatja velük, ami ellen szokás szerint nem fognak és nem is igazán tudnak tenni semmit.

Az orbáni lépések megértését továbbra is gátolja az európai politikai elit korlátoltsága és a hagyományos keretekben való gondolkodása, ez pedig szükségszerűen akadályát képezi a hatékony ellenlépések megtételének.

I. Orbán szétfeszíti a hagyományos politikai kereteket

"Srácok! Értem, hogy nem vagytok hozzászokva az EU soros elnökének ilyen viselkedéséhez." - nyilatkozta Orbán a svácji Weltwoche lapnak, a múlt heti moszkvai látogatása után.

A nyilatkozat nem csak a tények rögzítése, de egyértelmű gúnyolódás az EU vezetőin. Van is oka rá, hiszen azok lassan egy évtizede képtelenek megérteni, hogy a magyar miniszterelnök nem foglalkozik a dolgok megszokott menetével, sőt szándékosan rúgja fel azokat.

Az elmúlt hónapokban sok vita volt arról, hogy az EU megvonja-e a soros elnökséget Magyarországtól. Nem tették meg, mert az európai politikai gondolkodásban ez elképzelhetetlen. A következmény az lett, hogy Orbán az elnökség első napjaiban megcsinálja az elképzelhetetlent és kimegy Moszkvába tárgyalni EU logóval. Az EU funkcionáriusai sorra határolódnak el, de ez már csak kármentés. A hibát már elkövették, annak ellenére adtak eszközt Orbánnak, hogy nyilvánvaló volt: vissza fog élni vele.

Sport példával: az európai értelemben vett politika kézilabdázik. Orbán felmegy a pályára és focizni kezd. A többiek nézik, hogy ez meg mit csinál itt? Hát hülye ez? Orbán gólt rúg focilabdával a kézikapuba majd ünnepel. A többiek sopánkodnak, hogy dehát ez nem ér. Mivel azonban nem küldték le a pályáról az első percben, ez már csak hőbörgés, Orbán pedig tovább rúgja a gólokat.

II. Az EU nem tud ártani Orbánnak

A magyar miniszterelnöknek háromféleképpen lehet kárt okozni:

1., Megvonják a szavazati és vétójogát az EU-ban (amivel megszűnik az az adminisztratív eszköze, amivel az akaratát realizálni tudja)
2., Akkor gazdasági kárt okoznak az országnak, hogy a munkanélküliség 10% fölé ugorjon, ami már érezhető elégedetlenséget okozna a lakosságban (ezt nehéz titokban csinálni, a külföldi beavatkozás ténye pedig a hatást nullázhatja)
3., Elkezdenek nagy mennyiségben kompromitáló anyagokat nyilvánosságra hozni a kormányról (ennek viszont jelenleg korlátolt az értelme, lévén két évig nem lesznek választások)

Csemegézhetünk ugyan rajta, hogy milyen nyilatkozatokat tesznek mindenféle EU-s, vagy amerikai diplomaták, érdemi hatást az orbáni politikára a fentiek nélkül nem tudnak kifejteni, mivel:

1., Orbán a saját diplomáciai keretrendszerében játszik, ahol tökéletesen érdektelen, hogy mikor ki mit mond rá, sőt, az a jó ha beszélnek róla.

2., Lehet neki kellemetlenségeket okozni (akár még súlyosakat is, például ha az USA szankcionálja az OTP-t az orosz jelenlét miatt, ahogy azt a Raiffeisennel már megették), de a fenti három opción kívül ezek csak időszakos hatásúak, adott ügyek mentén kényszeríthetik korrekcióra, a fő irányt nem fogják befolyásolni.

III. Orbán játéktere

A miniszterelnök mozgását két szinten kell értelmezni. Ezek egymással természetesen szorosan összefüggenek: belpolitika, globális politika.

1. Belpolitika

A fidesz az elmúlt évek alatt felépített egy stabil narratívát és történetet a világról:

* a fidesz a béke pártján van
* az EU vezetői és a NATO háborút, Trump és Putyin békét akar
* a konnektivitás (Orbán Balázs TM) révén a magyar kormány a világ politika minden szereplőjével képes a párbeszédre
* a magyar kormány képes ezen szereplők között közvetíteni
* egyéb kultúrharcos idétlenségek: gender, migráns, ilyesmi

Orbán külpolitikai mozgása ezen narratívák megerősítését és alátámasztását szolgálja. A fidesz ajánlata a lakosság számára az, hogy a nyugati jólét helyett (ami az ország nagy részének egyébként is egy soha nem látott és így elérni sem kívánt hablaty), legyél te is része a magyar kormány globális sikereinek. Lásd, a magyarok világtényező, legyél büszke és elégedett ezzel a közös sikerrel. Mindemellett a magyar kormány neked békét és biztonságot ad, miközben a kontinensen mindenki a lövészárokba akarja küldeni a nemváltó óvodásokat.

2., Külpolitika

A belpolitikai célokon túl Orbán külpolitikáját két motiváció mozgatja. Egyrészt a személyes ambíciója, hogy nyomot hagyjon a világban, másrészt a Kreml által rá szabott kényszerek. Szórakoztatóipari szempontból nem lenne rossz tudni, hogy Putyin mivel fogja (persze a következő választások előtt még kiderülhet, ha a külföldi titkosszolgálatok elkezdnek szivárogtatni), de a végeredmény szempontjából ez már mindegy is.

Orbán az orosz érdekek kiszolgálója lett, amelyben két feladata van: rombolni az euroatlanti egységet, valamint az orosz narratíva és dezinformáció terjesztése, ezáltal az orosz befolyás növelése az EU-ban.

A Kremlből jövő külpolitikai kényszerek mára teljes egészében összenőttek a belpolitikai narratívával.

IV. A Kreml globális játszmája és Orbán szerepe

A fenti értelmezési keretek figyelembevételével nézzük meg mi lehet a célja Orbán "békemissziójának".

Putyin háborúja több kilengés után két és fél év elteltével viszonylagos nyugvópontra jutott. Az ukrán ellenoffenzíva kudarc lett tavaly, az erre adott orosz válasz pedig szintén kifulladt tavasszal Harkiv alatt.

Az oroszok továbbra is képesek kisebb térnyerésre, de ezt nem tudják hadműveleti sikerré fejleszteni, ráadásul ezt óriási veszteségek árán tudják fenntartani. Az orosz mitológia ugyan próbálja elhitetni a világgal, hogy a készleteik végtelenek, a valóság viszont az, hogy a nyilvános adatok elemzése alapján a jelenlegi ütemet az oroszok nem igazán tudják fenntartani egy - másfél évnél tovább külső segítség nélkül, mert egész egyszerűen elfogynak a letárolt szovjet eszközök. Ezt az időt az ukrán hadsereg a támogatások jelenlegi üteme mellett, a lehetőségekhez képest minimális területi veszteségekkel képes lehet kibekkelni, amennyiben az ukrán társadalom továbbra is elviseli a háborút.

Ez azt jelenti, hogy Putyin jelenleg a maximum környékén van amit el tud érni anélkül, hogy további jelentős erőforrásokat kelljen bevetnie (mint például egy újabb többszázezres mozgósítás). Ezt a helyzetet az amerikai elnökválasztás tudja megváltoztatni.

Ha marad Biden (vagy akit előhúznak helyette), akkor az amerikai külpolitika elindulhat ugyan a tárgyalásos rendezés felé, de az nem várható, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatások csökkennek, az esetleges békefeltételekben pedig Moszkvának sokat kell engednie a vágyaihoz képest.

És ott van Trump. Az ő lehetséges viselkedését a háború kapcsán egy külön poszt sorozatban lehetne elemezni, de orosz szemszögből pont ez a lényeg. Az ő esetében benne van a lehetőség, hogy a háború gyors lezárása érdekében engedményeket tesz Moszkvának (persze az ellenkezője is elképzelhető...), hogy teljesíteni tudja a politikai agendáját. Ezt figyelembevéve Trump győzelme a kívánatos orosz szempontból és erre is készülnek (az orosz külügyminisztrium épp tegnap twittelte ki, hogy a jelenlegi adminisztrációval már nem is számolnak).

Noha Trump kiszámíthatatlan, lehet olyan lépéseket tenni, ami megkönnyítheti számára döntést, hogy végül a Kreml kedve szerint cselekedjen. Ez zajlik most, ezt szolgálja Orbán “békemissziója”. Az elképzelés az lehet, hogy novemberre lesz egy egyértelmű "békepárti" orosz ajánlat, miközben az EU-ra és a NATO-ra égetik, hogy háborúzni akarnak és csak akadékoskodnak, ha a békéről van szó. Donald "egy nap alatt békét teremtek" Trump számára megpróbálhatnak egy olyan helyzetet teremteni, amiben ő a könnyű megoldást az oroszok irányában keresi.

Persze még ez sem garancia, hogy ez sikerül, de egy olyan lehetőség, amibe érdemes energiát fektetni. Meg is teszik, Orbán pedig ehhez vígan asszisztál, hiszen ez az irány tökéletesen illeszkedik a fenti belpolitikai narratívájába.

V. A békemisszió

Orbán először kiment Kijevbe. Zelenszkijék kényszerpályán vannak, Orbántól függ, hogy az EU elnökség alatt napirendre tűzi-e az ukrán EU csatlakozást, valamint el kell kerülniük, hogy ennek a folyamatnak a több tucatnyi döntési pontján Orbán vétózzon. Már nem sok terük van ellentartani neki, az hogy létrejött a találkozó, egy szükséges minimum volt a számukra.

Ezen felül viszont egyáltalán nem lehetnek boldogok. Semmilyen konkrét megállapodást nem írtak alá az EU csatlakozással kapcsolatban. Persze volt szó ukrán iskoláról Budapesten, meg a gazdasági kapcsolatok erősítéséről, viszont ezek teljesen lényegtelen elemek a valódi ukrán célokat tekintve.

Emellett viszont hozzájárultak Orbán meséjéhez, hogy őt bizony a világban mindenhol fogadják. Kijev után el is ment Moszkvába, amely ponton Zelenszkijék valószínűleg rá is jöttek, egyszerűen felhasználták őket a narratíva alátámasztására és nem kaptak cserébe semmit.

Orbán ezután EU logóval béketárgyalt Moszkvában, amire még Putyin is ráerősített. „Értem, hogy most nemcsak partnerünkként jött ide, hanem mint az EU-elnökségének képviselője” - mondta a közös sajtótájékoztatón, az EU vezetői pedig megint csak a levegőt kapkodták, hogy Orbán gólt rúgott a kézilabda kapuba.

Ezután következett ma Peking, majd pedig jön Washingtonban a NATO csúcs, ahová Orbán úgy megy oda, hogy a napokban jelent meg egy véleménycikke a Newsweekben, amiben hosszan ostorozta a háborúpárti NATO-t és végighaknizta a háborúban résztvevő feleket a béke üzenetével.

Egyértelmű üzenet Trumpnak: lehet tárgyalni a békéről mindenkivel, de ezek itt a NATO-ban és az EU-ban megrészegültek a vérszagtól.

VI. A békagalamb újra lecsap

Az orbáni mozgásokat a hagyományos európai diplomáciai keretek közt értelmezni tévútra vezet. A miniszterelnök rendszerszinten ezeken kívül cselekszik. Ezzel álladóan meglepi a nyugati politikai elitet, amelyik képtelen alkalmazkodni ehhez, így megfelelő válaszokat sem tud adni (már ez önmagában óriási eredmény a miniszterelnöknek).

Orbán úgy vesz részt az orosz dezinformáció terjesztésében, a közvélemény befolyásolásában és az orosz érdekek felerősítésében, hogy ehhez magától az EU-tól kap eszközöket, amiket fel használ a saját (és Moszkva) kül- és belpolitikai céljainak érvényesítésére.

A négy állomásos útja ilyenformán számára (és a Kreml számára) az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere - különösen ha hozzávesszük az EP frakciójának megalapítását.