A Trump-Zelenszkij találkozó

A múlt hét pénteki Trump - Zelenszkij találkozóra még az évek múltával is a globális politika egyik meghatározó eseményeként fogunk tekinteni. A rövid és hosszútávú hatásai jelenleg beláthatatlanok, de egyáltalán nem lehetetlen a feltételezés: fordulópontot tanú lehettünk mind az európai, mind a globális biztonsági struktúrában. A nemzetközi média egész hétvégén megpróbálta értelmezni mi is történt valójában. Az érintett felek azóta tett reakcióit látva sokat tisztult a kép, alább megpróbáljuk rendszerbe foglalni mindazt amire következtetni lehet.

Az előzmények

Donald Trump elnöki kampányának egyik hangsúlyos eleme volt, miszerint az orosz-ukrán háború megoldására tett eddigi lépések hibásak, ő más megközelítést alkalmazna és "24 óra alatt békét teremtene". Az idő előrehaladtával és a realitások mentén a kommunikáció egyre finomodott a határidőre vonatkozóan, az viszont nem következett be amit sokan gondoltak, hogy Trump akár teljesen el is engedi a témát. A felek megegyezésre ösztökélése továbbra is Trump politikájának része maradt.

Az Egyesült Államok régi-új elnöke megnyitotta a párbeszédet az oroszokkal Rijádban, de emellett olyan kijelentéseket is tett, amelyek az Moszkva kényszerítését célozták, mint például a szankciók meghosszabbítása. A fő hangsúly azonban végig az maradt, hogy először - a vélt könnyebb ellenállás felé haladva - az ukránokkal kell valamilyen egyezségre jutni. Vagy őket jobb belátásra bírni.

Zelenszkij még ősszel vetette fel, hogy Ukrajna partnerei kiemelt hozzáférést kaphatnának az ország ásványkincseihez és erőforrásaihoz. A Trump adminisztráció erre a lehetőségre csapott le, amikor ajánlatot tettek az ukránoknak erre vonatkozóan. Az ajánlat értelemzésében azonban sajátos elvet követtek. Bemondtak egy 500 milliárd dolláros összeget, amellyel Ukrajna szerintük tartozik nekik az eddigi segítségért és ezt szeretnék visszakapni. Az álláspontok sokat közeledtek és végül megszületett egy kompromisszumos megoldás, mely szerint Ukrajna és az USA létrehoz egy közös alapot, melybe az újonnan nyitott nyersanyag lelőhelyek bevételét utalják, az összegből pedig további ukrán fejlesztéseket finanszíroznak - nyilvánvalóan az amerikai érdekeltségű cégekének biztosítva ezzel lehetőséget.

A két fél közötti viszony az egyezmény kapcsán továbbra is feszült maradt, mert míg az amerikaiak csak üzletet akartak, az ukránok biztonsági garanciákat. Trump nem is sietett az aláírással és nem akarta fogadni Zelenszkijt, de a múlt héten aztán Macron és Starmer rábeszélték, mégis hogy tartsák meg a találkozót. Ezt végül rohamtempóban hozták össze február 28-dikára.

A felek motivációi

Donald Trump számára a fő prioritás, hogy minél hamarabb el tudjon érni valamilyen megállapodást. Ahogy telik az idő, egyre jobban ráégnek a korábbi mondatai, miszerint az ő személye a garancia a világbékére. Ezzel szemben jelenleg még csak ott tartunk, hogy Putyinnal kölcsönösen dicsérgetik egymást, míg a sokszoros hátrányban lévő és kiszolgáltatott Ukrajnának nem tudott olyan ajánlatot tenni, amit Kijiv elfogadhatónak tart. A béke nem került elérhető távolságba.

Ez a helyzet természetszerűleg adódik Trump szerepfelfogásából és abból, amit az üzletről gondol. Az asztalon lévő (és az aláírástól egyre távolabb kerülő) ásványi anyag megállapodás az ő szemében egy tökéletes eszköz a további tárgyalásokra. Amennyiben létrejön, Trump kijelentheti, hogy ő az ukránokkal már üzletet kötött anélkül, hogy tényleges katonai beavatkozással oldalt választott volna. Az ajánlat Kijiv felé ebben az lenne, hogy Trump üzleti érdekeltséget szerez Ukrajnában, aminek a kiaknázása csak akkor lehetséges, ha béke van. Az ukránoknak ennek mentén el kellene fogadni azt a helyzetet, miszerint az ország biztonsága mostantól attól függ, Donald Trump tartja-e olyan értékesnek ezt a befektetési lehetőséget, hogy azt Putyinnal szemben megvédje. Erről korábban nem beszéltek nyíltan, csak következtetni lehetett, hogy ez lehet az előnye a nyersanyag megállapodásnak. A csúfosan sikerült találkozó után Trump aztán megerősítette az elképzelést egy posztban, ami ezt írja le.

Zelenszkij számára az ajánlat komolyanvehetősége azonban minimum kétséges. Kevésbé lehet ezért hibáztatni, hiszen egy olyan emberre kellene átruházza az országa jövőjét és szuverenitásának nagy részét, akiről hosszas elemzések jelentek meg az elmúlt években, hogy hányszor hazudik adott időintervallumban és egy tőmondaton belül is képes magának ellentmondani. Az ukrán tapasztalat emellett az, hogy a papírra írt garanciák és ígéretek az oroszokkal szemben nem érnek semmit, aminek ékes bizonyítéka az a háború ami épp zajlik. Trump ajánlata ezektől igen messze áll, hiszen az üzenete annyi, hogy bízzanak Trumpban, adjanak neki és az üzleti körének egy kis pénzt és akkor majd ő intézi okosban.

A kijevi vezetés számára az elsődleges cél tehát, hogy kézzelfogható biztonsági garanciákat kapjanak, ami nemcsak hogy megállítja az orosz agressziót, de megakadályozza a továbbiakat is.

A felek gyökeresen eltérő céljaiba kódolva volt a konfliktus, bár nem volt törvényszerű, hogy ilyen elementáris erővel törjön fel, mint amit láttunk.

A káoszba fordult sajtótájékoztató

Az események váratlan eldurvulásának megértéséhez menjünk végig azokon a mondatokon melyek a kontrollálatlan üvöltözéshez vezettek.

A sajtótájékoztató ha nem is kedélyes, de viszonylag nyugodt hangnemben zajlott egészen addig a pontig, amíg Trumpot meg nem szólította egy lengyel újságíró, aki felvezette, hogy Lengyelország évtizedekig orosz megszállás alatt volt, az Egyesült Államokra viszont gyerekként a "jó erejeként" tekintett. Ezután felteszi a kérdést, ami az előjátéka volt mindennek:

"Ahogy manapság a lengyel barátaimmal beszélek, aggódnak, hogy Ön túlságosan is Putyinhoz igazítja magát. Mit üzen nekik?

Mindenkit érdeklő kérdés, sőt talán a korunk világpolitikájának egyik legnagyobb kérdése, hogy mi Trump tényleges viszonya Putyinnal. Trump így válaszol:

"Nos, ha nem igazodok mindkettőjükhöz, soha nem lesz megállapodás. Azt akarja, hogy szörnyű dolgokat beszéljek Putyinról, majd azt mondjam: Hé, Vlagyimir, mi lesz a biznisszel? Ez nem így működik. Nem igazodok Putyinhoz, nem igazodok senkihez. Az Amerikai Egyesült Államok mellett állok, és a világ jóléte mellett, a világ mellett állok és véget akarok ennek vetni.

Látja, milyen gyűlöletet érez [Zelenszkijre mutat] Putyin iránt. Nagyon nehéz megegyezést kötnöm ilyen gyűlölettel szemben. Óriási gyűlölet van benne, és ezt megértem, de elmondhatom, hogy a másik oldal sincs nagyon beleszeretve.

Ezért ez nem igazodás kérdése. A világ mellett állok, azt akarom, hogy jól menjenek a dolgok, Európa mellett állok. Látni akarom, ahogy ezt el tudjuk intézni. Azt akarja, hogy kemény legyek? Keményebb tudok lenni, mint bárki, akit valaha látott – de ha én is ilyen kemény lennék, soha nem jutnánk megállapodásra. Ezért mennek úgy a dolgok, ahogy."

Trump ezen mondatai adhatnak betekintés abba, hogyan képzeli el a béke megkötését. Semleges közvetítőként lép fel, egyik oldal mellett sem kötelezi el magát erővel, ez pedig lehetőséget ad számára, hogy az egymás iránt érthető okokból mély haragot viselő felek rajta keresztül egyezségre jussanak. A botrányba fulladt sajtótájékoztató után erre ráerősített egy üzenetben a közösségi oldalán, ahol azt írja.

"Zelenszkij elnök nem áll készen az Amerika részvételével létrejövő békére, mert úgy érzi, részvételünk nagy előnyt jelent számára a tárgyalásokon. Én nem előnyt akarok, hanem BÉKÉT."

Egyértelműen kifejezi, hogy Ukrajna nem számíthat arra, hogy az USA mellé áll Putyinnal szemben, mert a trumpi üzletkötési értelmezésben ez kizárja a lehetőségét annak, hogy Putyin bármit elfogadjon, mivel az USA ebben az esetben már nem közvetítő lenne a folyamatban, hanem ellenfél.

Miután Trump befejezte, J.D. Vance szót kér:

"Erre válaszolok. Nézze, négy éven át az Amerikai Egyesült Államokban volt egy elnökünk, aki kiállt a sajtótájékoztatókra és keményen beszélt Vlagyimir Putyinról, aztán pedig Putyin lerohanta Ukrajnát, és elpusztította az ország jelentős részét. A békéhez és a jóléthez vezető út talán a diplomatikus megközelítés. Kipróbáltuk Joe Biden útját, vertük a mellkasunkat, és úgy tettünk, mintha az Egyesült Államok elnökének szavai fontosabbak lennének, mint az Egyesült Államok elnökének cselekedetei. Ami Amerikát jó országgá teszi, az a diplomáciában való elkötelezettsége. Ez az amit Trump elnök tesz."

Vance hozzászólása semmi érdemi információt nem tartalmaz, pusztán politikai jellegű. A korábbi kampánynak megfelelően becsmérli (némileg jogosan) a Biden adminisztráció gyenge politikáját, valamint a végén hízeleg Trumpnak, majd elégedetten hátradől, miután ismét sikeresen bizonyította hűségét az elnök felé ország-világ szeme előtt.

Zelenszkij ezután engedélyt kér, hogy kérdezhessen Vancetől, amit az alelnök jóvá is hagy, ezután így beszél:

"Rendben. [Putyin] Elfoglalta Ukrajna egyes részeit, nagy részeit keleten és a Krím-félszigetet. 2014-ben foglalta el őket. Éveken át, nem csak Bidenről beszélek, de abban az időben ott volt Obama elnök, aztán Trump elnök, aztán Biden elnök, most ismét Trump elnök, és Isten áldásával, most Trump elnök megállítja. De 2014-ben senki sem állította meg. Csak elfoglalt és elvett, embereket ölt, tudják mi történt. [Trump itt közbeszól, hogy 2014-ben nem ő volt az elnök].

Igen, de 2014 és 2022 között a helyzet ugyanaz volt. Emberek haltak meg a fronton. Senki sem állította meg. Tudják, mi párbeszédet folytattunk vele [Putyinnal], sok párbeszédet, kétoldalú egyeztetéseket, és én, mint új elnök, 2019-ben aláírtam vele egy megállapodást. Én írtam vele alá a megállapodást [itt a Trump által kedvelt "deal" szót használja és Trump felé tesz gesztust a kezével]. Macronnal és Merkellel írtam alá vele tűzszüneti megállapodást. Mindannyian azt mondták, hogy soha nem fog távozni, gázszerződést kötöttünk vele, de utána megszegte a fegyverszünetet. Embereket ölt, és nem cserélt foglyokat. Aláírtunk egy megállapodást, amely tartalmazta a fogolycserét, de ő nem tette meg. Milyen diplomáciáról beszél, J.D.? Hogy érti ezt?"

Vance válaszol:

"Arról a diplomáciáról, ami véget vet az országa pusztulásának."

Zelenszkij elkezd mondani valamit, de Vance már közbe vág, tiszteletlenséggel vádolja meg és a szemére veti, hogy itt a médianyilvánosság előtt akarja ezt a kérdést megtárgyalni.

Ez a végső töréspont, innen következik az a káosz, amit a legtöbbet láthattunk a idézve a médiában.

Mi is történt tulajdonképpen?

Az elkötelezettségére vonatkozó újságírói kérdésre Trump azzal válaszol, hogyan képzeli el a béke megkötését. Ezután Vance tesz egy hűségnyilatkozatot (ízlés szerint helyettesíthető más megfogalmazással) mellette és megerősíti az elnök elképzelésének helyességét. Zelenszkij ezután levezeti az elmúlt 10 év tapasztalatát felidézve, hogy Putyin semmibe veszi a megállapodásokat, majd direktben megkéri Vance-t, fejtse ki, ennek tükrében mit ért a diplomáciai megoldás alatt.

Emlékezzünk vissza, milyen motivációval érkeztek a felek a találkozóra. Trump valamilyen üzletet akart kötni és megőrizni a semlegességét, mielőtt Putyinhoz megy. Zelenszkij biztonsági garanciákat akart, mert a tények azt mutatják, hogy az oroszok nem tartják be még az írásbeli egyezségeket sem, pláne nem az olyan homályos vágyakat, amiket Trump szokott emlegetni, hogy őt aztán komolyan veszi mindenki és Putyin is betartja majd a neki adott szavát.

A fent idézett felszólalások nagyjából négy percet vettek igénybe. Ez alatt a négy perc alatt pedig kiderült, hogy a két fél között jelenleg áthidalhatatlan szakadékok vannak. Zelenszkij monológja más szempontból is súlyos kihívások elé állította Trumpot és Vance-t, ők ezekre pedig képtelenek voltak államfőhöz méltó válaszokat adni.

1., Zelenszkij egyenes kérdése megzavarta Vance azon intim pillanatát, amikor éppen a főnöke valagát lafatyolta

2., Ugyan Vance-re reagált, de az ukrán elnök megkérdőjelezte azt, hogy Trump tisztában van-e egyáltalán a helyzettel amit meg akar oldani

3., Világos magyarázatot várt arra vonatkozóan, hogy Trump évek óta tartó nagyotmondása a békéről tulajdonképpen mit is jelent Ukrajnára nézve

4., Az időkeret rövidségéhez mérten logikusan és tényekkel vezette le, hogy amit Trump és Vance sugall, az miért lehetetlen

Trump és a megszólított Vance olyan helyzetbe került, amire egyáltalán nem voltak felkészülve: egyenes és világos válaszokat kellett volna adniuk a világsajtó kameráinak kereszttüzében ülve, az Egyesült Államok hatalmi központjának legszimbolikusabb helyén, a Fehér Ház Ovális Irodájában. A reakciójuk ismert. Zelenszkij két percig sem beszélt és csak egy kérdést tett fel, ez pedig elég volt ahhoz, hogy rámutasson: Trumpéknak valójában fogalmuk sincs arról, hogy miről beszélnek, vagy hogyan akarják elérni a békét és miután ezzel szembesítették őket, csak kontroll nélküli hőbörgéssel és személyeskedéssel tudtak reagálni.

A nemzetközi sajtóban és a közösségi médiában jellemzően kétféle értelmezés jelent meg az eseményt követően. Az egyik szerint Trump és Vance tudatosan készültek az ukrán elnök megalázására, a másik szerint Zelenszkij felkészületlen volt és hibázott, amikor nem tudta hogyan viselkedjen két nárcisztikus zaklatóval szemben.

A fentiek tükrében valószínűleg egyik megfejtés sem igaz. A két fél teljesen eltérő megközelítése a probléma megoldására kódolta a konfliktust. Az sem valószínű, hogy Zelenszkij tudatosan arra készült, hogy a nagyvilág szeme láttára tegye egyértelművé Trumpék komolytalanságát. A helyzetet egy újságírói kérdés generálta, Trump válasza után pedig Vance blöffjét Zelenszkij lehívta. Mire gondolt közben? Azt rajta kívül senki nem tudja megmondani, de lehet hogy még ő sem. Az biztosan célja volt, hogy meggyőzze Trumpékat, álljanak ki egyértelműen Ukrajna mellett - még ha erre kevés esély kínálkozott is -, de a sajtótájékoztatón erre esélye sem volt a körülmények miatt.

Mi lesz ezután?

A további lehetséges forgatókönyvek felvázolása önmagában is egy hosszú cikket érdemelne, de az már látszik, hogy a találkozó sorfordító esemény volt. Az európai szereplők egy csapásra rádöbbentek, csak magukra számíthatnak, az Egyesült Államok jelenleg nem tekinthető beszámítható partnernek. Az USA vezetését személyes ambíciók hiedelmek és sértődöttség vezérli, távol áll mindentől amit professzionalizmus alatt értünk. Ukrajna és az Egyesült Államok viszonyát viszont mindenképpen rendezni kell, már csak azért is, Trumpéknek esetleg nehogy az jusson eszébe: Ukrajna európai partnereire kell nyomást helyezniük Kijiv megtörése érdekében.